Étterem hét első napja, rögtön bekezdtünk valami különlegessel, amire már igazán rég vágytunk. Jól indítottak, mert ők alapvetően nem kutyabarát hely, de mivel Léni jól nevelt és nem túl veszélyes eb ezért beengedték. Mi ezt mindig előre egyeztetjük, szóval Ti is tegyétek így. Nem kell saját magunkat kellemetlen helyzetbe sodorni és másokat sem kell kényszerhelyzetbe állítani. Azt mondhatjuk, hogy eddig e-mail-es egyeztetés után, még nem volt olyan étterem, aki ne válaszolt volna rá, hogy vihetjük, vagy esetleg nem vihetjük. Úgyhogy bátran kérdezzetek és ha nem lehet fogadjátok el, ez van. Ha random szeretnénk valahova beülni, akkor is, először bemegy az egyikünk és megkérdezi, hogy kutyabarát e esetleg. Persze arra a világra vágyunk mi is, ahol kutyák és gyerekek együtt játszhatnak, de nem ez van, ahelyett, hogy kiakadunk, fogadjuk el a játékszabályokat az élet valahogy így egyszerűbb. Na, de az észosztásból térjünk vissza a Fuji hangulatra. Egy kicsit hamar érkeztünk, így tettünk egy kört az étterem körül, majd elindultunk az ajtó felé. Ahogy beléptünk, már fogadtak is minket. A kabátokat előzékenyen elkérték és megmutatták az asztalunkat. Tágas egyterű tér, nem zsúfolt, nincs ordító zene és felesleges dísztárgyak. Minden a maga letisztult egyszerűségében, semmi túlbonyolítás és ez jellemezte az egész esténket is.

A pincérek kedvesek, közvetlenek, de nem túl nyomulósak minden kérdésünkre válaszoltak, bírtuk őket.

Megkaptuk az étlapot, valamint az étterem hetes kis menükártyát. A menü olyan hosszú volt, hogy első olvasásra azt gondoltuk holnap este is itt fogunk még ülni. De nyugi azért másfél óra alatt mindent elpusztítottunk. ? Az ételek mellé kértünk ital ajánlatott is, ami 4 féle Japán ital különlegességet tartalmazott. Bé a halas Pé pedig of course a húsos menüt választotta.

Lássuk a menüt:

+Ajándék

Maguro Kurimu Maki – Tonhalkrémes tekercs (Bé)

Gyu Teriyaki Maki – Grillezett bélszínes, teriyakis tekercs (Pé)

Tudjátok, nagyon könnyen le lehet venni minket a lábunkról egy kis extra figyelmességgel. ? Ebben az esetben elfelejtettük, hogy ez nem is az előétel még, minden fennakadás nélkül eleszegettük előétel tudatban. Nagyon finom volt mind a kétféle sushi. Imádtuk, mondjuk, alapból imádjuk az ázsiai konyhát.

Előétel:

 Mindketten Misoshirus – Miso levest ettünk

Nagyon levesesek vagyunk, amint 20 fok alatt van a hőmérséklet kívánja a szervezetünk, ez az este kicsit hűvös volt, így nagyon örültünk, hogy a Japán konyha egyik emblematikus ételét ehetjük.

Halas menü

Főétel:

Vigyázzatok egy komolyabb felsorolás következik, a Japán nevektől most megkímélnénk minden hozzánk hasonlót, aki egy szót se ért Japánul. ?

Bé: Grillezett lazac, forrázott bébispenóttal; Párolt ceruzabab, szezámos öntettel; Főtt shiitake gomba szeletek szójásan; Édes, kovászolt jégcsapretek; Hirtelen sült lazac, amazu-ponzu mártással; Lepényhalas rizsfasirt; Rántott torpedórák; Polipnyárs; Friss saláta szezámos öntettel; Forrázott szójabab; Párolt rizs.

Na csak ennyi. Nagyon ízlésesen tálalva, az ételek külön-külön kis tányér részekbe, rekeszekben, ezt mi nagyon bírtuk, mert az ízeket össze is lehetett keverni, de meg volt a lehetőség, hogy önmagukban kóstoljuk. Minden friss, intenzív, de nem túl sok, erre az ételre még egy húsevő is azt mondja, hogy na ezt tudnám enni hús nélkül. A mindent felülmúló Bé legnagyobb kedvence a főtt shiitake gomba volt, az valami olyan istenien volt elkészítve, hogy sajnos nem lehet átadni. Gyönyörű fényes volt, mintha festették volna, az embernek kedve volt megenni, meg nézni, meg hazavinni, meg otthon is …és örökké ezt enni. Szeretjük a különleges fasírtokat, sokat készítünk zöldségből is, így a lepényhalas fasírt is nagyon bejött, azt bírta volta Pé is nyomni. Tényleg nagyon ízletesek voltak az ételek, nagyon jól laktunk, de nem tömített el. Egy pici hiányosság volt, amit mi nem éltünk meg tragédiának, de tudjuk, hogy vannak olyanok, akik valószínűleg kiverték volna a balhét miatta. A tálról hiányzott a polip nyárs, meg a hirtelen sült lazac, de annyi baj legyen, minden más kárpótolt minket.

Húsos menü

Pé: Pirított lapulevélgyökér marhahússal; Párolt ceruzabab, szezámos öntettel; Főtt shiitake gomba szeletek szójásan; Édes, kovászolt jégcsapretek; Japán dinsztelt sertéshús; Grillezett teriyaki csirkenyárs; Pankóban sült sertés, tonkatsu szósszal; Grillezett tarja, yakiniku szósszal; Káposzta saláta; szójásan főtt zöldségek; párolt rizs.

Mint a halasnál láttátok csak ennyi. Viccet félretéve nagyon bírtuk, hogy ennyiféle étel megkóstolhattunk. Igazából nem tudunk semmi negatívumot mondani sem a helyre, sem az ételekre. Igazából az összes hús ízletes és puha, omlós volt. A fűszerezés nekem nagyon bejött minden elemnél. Az egyik legnagyobb meglepetést számomra a retek és a shiitake gomba okozta. A retek izgalmas pezsgő ízvilágú de közben édes. A gomba pedig egyben édes és sós nagyon finom volt. Igazából egy ízorgiát szolgáltak fel egy tányéron.

Desszert:

Bé: Kanmi Mushipan – Gőzölt muffin gyümölcsöntettel

Pé: Kanmi Mushipan Gőzölt muffin zöldtea öntettel

Az egyszerű, de nagyszerű! Ezt nem ártana megtanulnunk, hogy sokszor nem kell túl gondolnunk a dolgokat, hanem az egyszerűt tökéletesíteni. Ez a desszert ékes példája ennek, meglátod az étlapon…oh muffin…hááát lehetne izgalmasabb, de mindegy. Aztán megérkezik rájössz, hogy nem egy szétszáradt önvédelmi dobó fegyvert kaptál, hanem egy szépen csillogó, már ránézésre is omlós kis desszertet. Amikor elkezded enni, nincs szükség lélegeztető gépre, mert fullaszt, hanem elolvad a szádban. És a végére még egy B&P Coelhoság, a kevesebb néha több!

Italválogatás! Ha már lúd legyen kövér.

  • Fuji dream cocktail (iichiko, gyömbér, lime)
    Ez egy limonádé szerűség, kis alkohollal megspékelve, elég gyorsan eliszogatod, mert itatja magát. Az iichiko egy japán likőr féleség, ami kb. 35 fokos.
  • Ozeki Atsukan meleg sake (csésze)
    Hát ő húzóra megy ?, aki még nem ivott sake-t annak kötelező egy Japán étteremben.
  • Umeshu japán szilvabor
    Legkedvencebb! Itt tényleg vissza kell fognod magad, hogy ne idd meg az egészet egyszerre. Édes, de nem gejl, olyan pont jó a gyümölcsösség nagyon jól érezhető. Itt nem bírtuk ki és egyből rákerestünk, hogy hol lehet ilyet kapni, meg persze a pincérrel is konzultáltunk, aki nagyon készségesen ki is hozta nekünk az üveget, hogy megmutassa melyik fajta ez a bor.
  • Hojicha pirított japán zöldtea
    Aki szereti, a zöldteát annak ez nem okoz nagy fejfájást, nekünk nagyon tetszett, hogy a vacsorát egy meleg csésze teával zártuk.

Nem cifrázzuk, csak meggyőztünk ennyiből benneteket, menjetek el és egyetek a Fujiba, mert jó!!

Köszönjük a kiszolgálást, köszönjük, hogy vihettük Lénit és a rendkívül finom ételeket is! #köszifuji