Hasznos tanácsok

Próbálunk néhány ötletet és tanácsot nyújtani Indiába utazáshoz. Ehhez még egy kicsit várnotok kell, de az utazás végére kész lesz ígérjük!

IndiGo

Harmadik nagyobb kiruccanásunkról szeretnénk egy kis beszámolóval kedveskedni Nektek. Az első állomásunk maga India fővárosa Delhi.

Második nap Delhiben

A mai nap rengeteg érdekességet láttunk. Igazából, azt is mondhatnánk, hogy elmerültünk a különböző vallások sokszínűségében, nagyon megérintő volt.

Irány Dzsaipurba

Egy röpke 6 órás út után megérkeztünk a csodás Jaipurba, mely a Rádzsasztán szövetségi állam fővárosa. Hát tényleg valami lenyűgőző már így elsőre látásra is.

Dzsaipur városa

Azt hiszem bátran állíthatjuk, hogy az egyik legizgalmasabb és leglátványosabb napunk volt eddig. Ma ízelítőt kaptunk a helyi valóságból. Imádtuk smile 

Utolsó napunk Dzsaipurban

A mai nap úgy éreztük, hogy valmi mesevilágba csöppentünk. Tele állatokkal, áldással, bámulatos helyekkel és ízekben gazdag helyi ételekkel. innocent

Aladin városa

A mai nap útnak indultunk az aranyháromszög utolsó városába Agrába. Az utunk során, azonban tettünk egy kisebb kitérőt. Ha érdekel katt a részletekre?

Taj Mahal

Igazából még a Kínai Nagy falat se fogtuk fel, hogy láthattuk, erre itt van egy olyan épületkomplexum, amin, ha kersel se találsz hibát. Egyszerűen TÖKÉLETESembarassed

Utunk Risikés felé

Kintlétünk alatt, a leghosszabb buszos útra indultunk, amely Agra és a jóga fővárosa közötti táv, mely egy kicsit több, mint 400 km. Busszal durván 11 óra.yell 

„Aladin” élete 

Agrában, Gábor az egyik utitársunk összeismerkedett egy fiatal sráccal a hotel előtt, aki szuveníreket árult. Nagyon megkedveltük, így igyekeztünk segíteni neki.

Tapovan egy kis gyöngyszem

Igazából, mint kiderült nem Risikésben szállunk meg, hanem 7 km-re távolabb egy kis falucskában, amely a Gangesz partján található. Igazán rendkívüli kis hely. 

Indulás haza

Sajnos eljött ez a pillanat is…Vége ennek az élményekkel teli utazásnak. Rengeteg élménnyel, tapasztalattal gazdagodtunk. Soha nem felejtjük el Indiát. Még visszatérünk…