Delhiből indulás Jaipurba.

Csodásnak nem mondanánk az éjszakai alvást, rohadt hideg volt, de ezt az egy napot már kibírtuk. 7.10kor keltünk összepakoltunk és lementünk reggelizni, hogy aztán 9 körül induljunk Radzsasztán fővárosába Jaipurba/Dzsaipurba.

Reggeli:

  • Krumplis mártogatós lepénnyel (Poori Bhaji) és teával meg kávéval.

Nekünk ezek a reggelik nagyon bejönnek, meg igazából az indiai ételek is. Ez a krumplis mártogatós hasonlít a paprikás krumplihoz csak ugye ez currys.

Ez az út körülbelül 6 óra, majdnem 300 km, két kisebb megállóval dúsítva. A rózsaszín város, India egyik viszonylag fiatal települése: 1727-ben alapította Sawai Jai Singh maharadzsa. Jaipur épületei ekkor még jórészt sárgák voltak, ám 1876-ban az akkori maharadzsa a walesi herceg látogatásának tiszteletére az egész várost rózsaszínre, a vendégszeretet jelképes színére festette. Mára a számos átfestés után és a homokkőből készült festéknek köszönhetően már inkább a terrakottára hajaz az épületek színe, de az egységes színvilág még így is impozáns látványt nyújt. A mai napig kötelező ebben a városrészben az épületek rózsaszínre festeni.

Az első állomásunk ebben a csodás városban a Városi Palota volt. Az épületegyüttes látogatása után nem kérdés, hogy az egyik leggazdagabb rétéghez tartozik a jaipuri uralkodó. Az óriási komplexum, különböző udvarokból és kertekből áll. Jelenleg is a Chandra Mahal-ban él az uralkodói család. A palotában a régi királyi ruhák, fegyverek, és különböző tárgyak is megcsodálhatók. Érdekesség, hogy itt található a világ legnagyobb ezüst hordója, amelyben 9000 liter Gangesz víz is elfér.

A csoda után indultunk elfoglalni a szállásunkat, amely a belvárostól egy kicsit kiesik, főleg az itteni forgalomnak köszönhetően olyan másfél óra alatt el is jutottunk. A Cygnett Lite Grand Hotelben szálltunk meg, amely nagyon kis szép hely. Érkezésünkkor virágkoszorúval és welcome drinkkel köszöntöttek, majd gyors szoba elfoglalás és mentünk is le az étterembe vacsizni, mert nagyon éhesek voltunk már.

Vacsora:

  • Édes kukoricaleves zöldségekkel. Inkább savanykás ízű, az állaga kicsit sűrűbb, gumi szerűbb 150 rúpia.
  • Manchow leves csirkével. Ez olyan, mint otthon a kínai takony leves, csak van benne csirke, enyhén csípős volt 180 rúpia.
  • Tandoori veg tál. Főtt krumli, körözött szerű dologgal töltve mellette pedig sült, fűszeres tofu. Sajnos nem volt finom és laktató sem. Kevés volt, a krumpli pedig a rest nagyon alsó határát súrolta és szerintünk nem is azt kaptuk, amit kellett volna. Megkérdeztük, de elvileg az volt ? 300 rúpia
  • Rogan Josh. Ez egy ürüm húsból készült fűszeres pörkölt. Nagyon jó ízű volt, de sajnos csak csontot kaptam, így elég sokat rontott az élményen. 450 rúpia
  • A hotelben a helyi sör 350 rúpia és felszámoltak adót. Két sörért 860 rúpiát fizettünk, ami elég durva.

A érdekes vacsora után nem maradt más hátra, mint a blog. Gyorsan eltelt ez a nap is, rohannak a napok mi meg csak kapkodjuk a fejünket utána. Holnap folyt. köv…