Úgy döntöttünk, hogy beszámolunk nektek a Thaiföldi kalandjainkról, egyrészt egy nap után is úgy érezzük, hogy erről egy bejegyzésben nem tudunk írni, másrészt pedig, aki idelátogatna sokkal hasznosabb egy részletesebb beszámoló, mint egy zanzásított valami.

Úgyhogy 0. nap Emirates és Dubai

Kiutazásunk két részletben történt megindultunk Ferihegyről és egészen Dubai-ig meneteltünk, ott aludtunk egyet és aztán másnap délelőtt tovább Thaiföldig. A repülőn gondoskodtak arról, hogy éhen, illetve szomjan ne haljunk. Rögtön a felszállás után kaptunk egy menü lapot, ahol igazából választék a főételek között volt 2, a többiről pedig tájékozódhattunk, hogy mi jár még. Hát, azért ez nagyon kis korrekt kiszolgálás a fapadhoz szokottaknak mindenképpen.

Előétel, főétel, desszert, egy kis vaj és sajt plusz egy kis zsemle és sós keksz. Mindkét nap különböző menüt kaptunk, ami tök figyelmes, nem voltak óriási adagok, de pont elég volt.

Utazós-menü

Ital választékból, ami a jegyárban korlátlanul benne foglaltatik az: tea, kávé, sör (három féle), bor (fehér, vörös) gyümölcslevek, üdítők és minőségi rövid italok ja és persze víz ? Jó tanács, hogy a zsúrkocsit 2x tolták végig, nem kell várni, hogy jöjjenek nyugodtan oda lehet menni és kérni, vagy elvenni a már elkészített italokat.

Leszállás előtt egy órával pedig hideg szendvicset kaptunk, gondoskodva a már korgó gyomrokról….senkinek nem korgott a gyomra nyugii.

Dubaiban eltöltöttünk egy éjszakát, sajnos éjfélre érkeztünk meg, a szállást (OYO 101 Click Hotel) kb. 1-kor foglaltuk el, de ettől függetlenül bementünk a városba és kihasználtuk a taxis sightseeing-et (Burj Khalifa, Burdzs al-Arab Hotel). Reggel a szálláson kaptunk reggelit…hááááááát ez azért messze volt a Dubai luxustól. A szobába hozták tálcán, csomagolva: Tükörtojás szerűség (semmi köze nem volt hozzá), 3 fonnyadtka mini virsli, 3 fél szelet fehér kenyér, tört krumpli ???? nem értjük, és kis amerikai palacsinta. Nagyon sokat segített rajta, hogy kaptunk hozzá sót, borsot, de még hiányoltunk hozzá egy kis piros aranyat és valami lekvárkát a palihoz.

Aztán go reptér és meg sem álltunk Thaiföldig…. to be continued