Az Étterem hét során érdemes értékelni a meglátogatott helyeket, mert után a legjobbak kiválasztásra kerülnek és egy extra hét keretein belül újfent kóstolni lehet. Úgyhogy általában élünk is ezzel a lehetőséggel ? Most a legjobbak közül a Mannát választottuk, ahol már voltunk egyszer, csak valamilyen ismeretlen okból kifolyólag nem írtunk róla, nem is értettük ez, hogy történhetett. Akkor nyáron voltunk és a teraszon kaptunk asztalt, ami igazán hangulatos volt, a szabadban evésnek van valami felszabadító érzése. Most a novemberre és az esőre való tekintettel bent ettünk, de nem volt rosszabb ez sem.
Egyeztettünk Léniről és jött is velünk, figyelmesek voltak, mert úgy választottak nekünk asztalt, hogy az mindenki számára kényelmes legyen és persze rögtön kapott vizet is a szőrösgyerek.
Az étterem az alagút tetején található. A hely kinézetre bisztrószerű, egyszerű letisztult belső enteriőr, nem feszengős, pont annyira elegáns, hogy még jól tud magad érezni. Nekünk nagyon tetszik ez a stílus. Az étterembe lépve egy kedves hölgy elkérte a kabátokat, majd egy fiatalember a helyünkre kísért. Megkaptuk az ital illetve az étlapot, igazából már előre tudtuk, hogy mit szeretnénk, szóval ezzel sokat nem időztünk. Közben halk zene szólt és kivetítőn archív felvételeket vetítettek.
A választott italok: Pé bodzás limonádé, Bé pedig Aperol. Nagyon nagy pacsi az étteremnek, hogy papír szívószálat kaptunk az italokhoz.
Kóstolónak szarvasgombás vajat kaptunk házi kenyérrel. Ha nem tudnánk disztingválni magunkat, akkor az el nem fogyasztott vajat (igyekeztünk nem elpusztítani az egészet) ? tuti elraktuk volna a táskába, szinte olyan volt, mint egy ehető hab. Lágy, krémes és nagyon ízletes. A kenyérről megoszlottak a véleményeink, mert Bé azt szereti, ha a kenyér puha, omlós ez pedig inkább vastagabb kérgű, ropogósabb volt.
Előétel:
- Bé: Kardhal-tonhal „carpaccio”, yuzu, wasabi, som
A halhoz a citrusos-gyümölcs ízek nagyon passzoltak, jól feldobták az ételt, a wasabi pedig megadta neki csípősséget. Nagyon szépen volt tálalva, jó érzés volt falatozni belőle, a halat kiskockákban, mint egy sakktábla úgy tálalták. A halhoz házi fekete kenyeret szervíroztak.
- Pé: Kacsamáj paté, körte chutney, szeder kompót, diós kenyér
A kacsamáj patét, úgy tudnánk jellemezni, mintha a rajzfilmekből egy kis felhőcskét raknának a tányérra. Szépen megformázott, krémes, könnyű kis finomságot kaptunk, amely nagyon ízletesen volt elkészítve. Tökéletesen passzolt hozzá a diós pirítós, a körte chutney édeskés íze, valamint a szeder kompót kis savanykás ízvilága.
Főétel:
- Bé: Ördöghal, fekete lencse, articsóka, paradicsom kompót
Ez egy hideg főétel volt, ami elsőre picit meglepett, de aztán nem sokáig zavart. Az articsóka savanyítva volt a tányéron, ami nagyon jól állt neki. A paradicsom kompóttal az volt a baj, hogy kevés volt, 3 darab kis zöld édeskék koktél paradicsomból még bírtunk volna, olyan finom volt. Azt szeretjük szerintem a legjobban az éttermi evésben, hogy nagyon egyszerű, elérhető alapanyagokból nagyon különleges dolgokat tudnak készíteni és valahogy sokkal inkább kedvet kapunk hozzá. Ilyen a lencse is, amit szeretünk, de általában a klasszik lencsefőzeléknél, vagy levesnél meg is rekedünk, és akkor elmegyünk a Mannába és fekete lencsét eszünk köretként. Isteni volt! Nagyon passzoltak egymáshoz az alapanyagok a finom és szuperül készült ördöghal a lencse a paradicsom az articsóka. Pazar volt.
- Pé: Bárány „esso bucco”, polenta, gremolata
Általában Pé választja ki az éttermeket és már a legelején kinézte magának ezt a finomságot. Azóta meg akartam kóstolni ezt a husit, amióta láttam az egyik főzős műsorban. És Igen VÉGRE eljött a pillanat. Nem is tudom, hol kezdjem. Rájöttem, hogy imádom a polentát. Két textúraként jelent meg a tányéron, egy püré valamint kis pirított kockaként. Tökéletes volt, de tényleg ízekben, állagban, mindenhogy. Aztán jött a várva várt husi. Hát gyerekek. Omlós, puha ízletes, kissé füstös, mivel szépen lepirították és az a mártás, nem beszélve a citrusos gremolatáról a tetején. Tényleg nagyon tuti volt. Köszönöm az élményt!
Desszert:
- Bé: Kókusz flan, gyümölcsök, sangria
Ettetek már flant, bármilyet? Nem? Azonnal pótolni! A legtökéletesebb desszert könnyű, pudingszerű, finom, szinte eltűnik a szádban, leginkább a creme brüléhez tudnánk hasonlítani. A kókusz reszelék ropogós elemként díszitette a desszertet, amivel olyan harmóniában voltak, mint a borsó meg a héja. Pé elhagyhatónak tartotta a sangriát, ami az egész flan alatt volt, Bé szerint így volt tökéletes az egész. Szeretnénk azt gondolni, hogy nem a desszertekre vagyunk ráállva mindenhol, főként Bé, de kezd kiviláglani, hogy de…. eléggé. Mondtuk is pincérnek, hogy az üres pohárba jó lenne, ha töltenének egy kis flant, mert vinnénk belőle.
- Pé: Csokoládé mousse, mogyoró praliné, konyakmeggy, kakaóbab
Eredetileg, kivételesen mindketten ugyanazt szerettük volna kérni, flant. De a pincér meggyőzött minket róla, hogy ezt is érdemes kipróbálni. És valóban egy igazi csokoládé rajongónak ez maga a mennyország. Elképesztően tömény csokoládé sokk, de jó értelemben. A konyakmeggy és a kis gyümölcsös pöttyök, valamint a mogyoró ropogós kellett nekünk, hogy ezt a csoki bombát elnyomja. De örülünk, hogy megkóstoltuk, mert tényleg nagyon finom volt.
Megállapíthatjuk, hogy nagyon szuper estét töltöttünk el a Mannában, finom ételekkel, kedves kiszolgálással. Még biztosan visszatérünk az tuti.