Az őszi étterem hét első felvonása után, alig vártuk már a ráadás hetet, hogy újra eljussunk egy ínycsiklandozó menüsort kóstolni. A választásunk egy a kategóriájában győztes étterem, a High Note Skybar. (Egy kis spoiler, megérdemelten.)
A bár a belvárosban, az Aria Hotel tetején található. A konyhán a Liszt étterem tehetséges és kreatív séfje, Jóvér Ferenc, és cukrásza Karádi Zsuzsanna varázsolja a csodálatosabbnál, csodálatosabb fogásokat a vendégek elé. A pandémia miatt a Liszt étterem nyitvatartása egy időre szünetel, így az ott tevékenykedő séfek a skybárban tevékenykednek. Micsoda mázli, így van lehetőség megkóstolni a fogásaikat!
A hotel halljába szájtátva léptünk be, az elképesztően impozáns, modern váró közepén egy klasszikus fekete zongora és ledfal koronázz meg a hangulatot. A látvány után összeszedve magunkat fellifteztünk a 7. emeletre. A liftből kiszállva, rögtön az étterem előterébe értünk, ahol persze Léninek köszönhetően rögtön tudták, hogy kik vagyunk és már kísértek is a helyünkre. A budapesti éjszaka látványa még a fedett éttermi részből is ámulatba ejtő. A skybarok lényege, hogy a város felett fogyasztod el az ételed, vagy italod. Van benne valami nagyon felszabadító szabadság érzés és némi sznobság, ahogy mindent látsz és mindenki felett vagy. Korábban Indiában voltunk hasonló helyen, nagyon szerettük, de nem volt ennyire elegáns, amit a helynek tudunk be, és közel sem volt ennyire gyönyörű a látvány, amit pedig imádott Budapestünk számlájára írunk. Meleg nyári estén a város felett koktélt szürcsölni még biztosan visszatérünk. A menüsorrol készült képeket itt tudjátok megtekinteni.
Menü:
Bé:
- Barna vajon pirított csicsóka, zellerpüré, törökmogyoró, árpa, ricotta hab
Az összes textúra egy tányéron, mindez előétel formájában príma megoldás. Az adag meglepően bőséges, az ízek pedig meggyőzőek, ilyen egy jó nyitány.
- Miso mázas sült padlizsán, kókuszos-curry mártás, pak choi, kesudió, csicseriborsó fánk
Az étel, ami új megvilágításba helyezi a padlizsánt! Egyszerűen remek, tökéletesen egyszerű, ami arra buzdít, hogy készítsd el otthon, csak szurkolni kell, hogy olyan tökéletesen állaga legyen, mint itt a High Note-ban. A pak choi kicsit indokolatlan volt rajta, de mivel Bé nagyon szereti, megbocsájtjuk.
- Caraibe csokoládé mousse, cassis
Azt már többször mondtuk, hogy nem vagyunk annyira csokoládésok, inkább a könnyebb, habosabb, levegősebb, gyümölcsösebb desszerteket szeretjük, de ezt a mousset kár lett volna kihagyni, mindketten imádtuk.
Pé:
- Langyos pisztrángfilé, füstölt citromkrém, grapefruit, tápióka, kígyóuborka, pácolt gyömbér
Ízekben nagyon erős kezdés a kesernyés friss grapefruit, és az üdítő krém párosítása nagyon passzolt a halhoz a ropogós tápióka chips különleges eleme volt tányérnak, mai nem csak baromi jó néz ki, de ízeiben is fenséges.
- Omlós malac pofa, füstölt burgonyapüré, pirított gombák és gyökérzöldségek, mustármag, torma
Egyszeren tökéletes, az omlós, puha malac, a füstös püré. Nagyon finom volt és az ízek elképesztő összhangban voltak egymással.
- Rizs, meggy, sós citrom fagylalt
Az egész este fénypontja ez a desszert. A fehércsoki rétegbe bújtatott tejberizshez, nagyon frankó ötlet volt a savanykás meggy és az enyhén sós, de közben édeskés citromkrém. Az egészet megspékelték egy kis morzsával
Összességében elmondhatjuk, hogy valami fantasztikus élményben volt részünk. Remek ételekkel és pompával. A fine dining stílusú megjelenés teljes mértékben igaz az étteremre. A fogások nem csak szemet gyönyörködtetőek, hanem ízeiben is rendkívüliek. Itt nem csak jót eszel, hanem egy élményt is kapsz.