Hasznos tanácsok
Igyekeztünk néhány apróságot összeszedni, amivel talán jobban boldogultok, ha Kínába utaztok. Más kontinens, más ország, más város, más szokásokkal és törvényekkel Ez nem lehet más, mint Kína.
Irány Peking
Úgy döntöttünk, hogy beszámolunk nektek a Kínai kalandjainkról, hiszen, aki idelátogat annak sok dologra fel kell készülnie, hogy ne érje meglepetés. Azt elmondhatjuk, hogy egy csoda.
Első nap Pekingben
Az első napot jól megnyomtuk gyorsan tettünk a lábunkba 23 km-t. Szerencsére sok csodás helyre eljutottunk ezen a napon. De a legjobb, a mai napi gasztrótúránk volt.
Nagy Fal varázsa
Ez a nap volt a kintlétünk, egyik legcsodálatosabb napja. igazából még most se hisszük el, hogy láthattuk a Kína Nagy Falat. Hihetetlen, hogy ezt emberek alkották. Ha itt jártok ez kötelező.
Utolsó napunk Pekingben
Eljött ez a pillanat is. Sajnos nagyon hamar eltelt ez a pár nap és holnap már vonatozunk át Shanghaiba. Ennek örömére igyekeztünk minnél több programot beiktatni az utolsó napba.
Kipróbáltuk a helyi MÁV-ot
A mai napot nem mondanánk annyira izgalmasnak, ellenben mennyire szuper már, hogy egy ilyen vonattal utazhattunk. Nagyon szuper volt. Mégis, amit a legjobban vártunk az esti vacsora.
Első napunk Shanghaiban
Hosszú és pörgös napnak néztünk elébe. Igyekeztünk kihasználni a tömegközlekedés nyújtotta gyorsaságot, kényelmet és nekiindultunk felfedezni Shanghai kultúráját és gasztronomiáját.
Shanghai Velencéje
Az óriás metropoliszból olyan jó volt belecsöppeni a nyugodt, csodálatos, vizi városba Zhujiajiaoba. Ha Shanghaiban jártok, ide mindenféleképpen látogassatok el, nem fogtok csalódni.
Felhők felett
A mai nap a tegnapi szöges ellentéte. Ma belecsöppentünk a modern, virágzó, pezsgő és gazdag Shanghaiba. Izgalmas volt megélni ezt a kettős érzést.
Utolsó napunk Kínában
Sajnos eljött ez a nap is. Kicsit izgalmassá vált, főleg a vége, de minden percét imádtuk, és bármikor újra visszajönnénk. Hihetetlen élményekkel gazdagottunk, örök élmény marad.