Indulás Delhibe

Vééégre újra utazunk! Szokásos csapat Soha Gyuri, Repüljünk együtt szervezésében. Ferihegyről indulás Isztambulba röpke 2 óra, ott gyors átszállás és szinte már suhanunk is tovább New Delhibe. Állj, Állj! Mielőtt nagyon előre szaladnánk nagyon fontos elmondani, mert...

Thaiföldi gaszTrollkodás 5.

Reggel 5 órai kelés…6-kor indulás! Imádtuk, akkor még…. most este kicsit már hülyének nézzük a hajnali önmagunkat, főleg úgy, hogy amióta kint vagyunk 4-5 óránál nem aludtunk többet, de ez is volt a tervben. Nyugi nem panaszkodunk, csak megemlítettük ?...

Thaiföldi gaszTrollkodás 4.

Ha már itt vagyunk Thaiföldön, akkor nagy szerencsénkre Gyuri betervezett egy kis Bangkoki villámlátogatást is. Vártuk ezt a kiruccanást is, hiszen ugye a nagy klasszikus Másnaposokból ismerhetjük Bangkukit ? , szóval nagyon, de nagyon kíváncsian vártuk, hogy mit is...

Kínai GaszTrollkodás 2. Peking

Az első napot jól megnyomtuk gyorsan tettünk a lábunkba 23 km-t. Az elején még vagányba nyomtuk, semmi metrózás, aztán a meleg meg, ahogy haladtunk a kilométerekkel, úgy eljutottunk odáig, hogy kipróbáljuk a metrót. A szállásba nem volt reggeli, úgyhogy a szokásos...

Kínai GaszTrollkodás 1.

Budapest-Amszterdam kb. 2 óra KLM Tök jó fejek voltak, mert itt sem hagyták, hogy éhen haljuk, sütit kaptunk vízzel és válaszható üdítővel, sörrel, borral, kávéval vagy teával. Gyors repülés, gyors érkezés! Mikor megérkeztünk Amszterdamba akkor azért már korgot a...